Kárpáthosz

Kárpáthosz – a sziget, amely meghódítja a szívünket

Csak három és félórai repülőutazásra az Alpok alatti kis országtól, az Égei-tenger déli részén emelkedik ki a tengerből a szokatlan formájú, titokzatos sziget. Nálunk alig ismert érintetlen táj, jóllehet északi szomszédaink számára már az elmúlt nyarakon is az egyik legkedveltebb nyaralási célpont volt.

Abban a pillanatban, amikor a látogató a területére lép, meghódítják szívét a változatos vidék és rendkívül kedves helybéliek. Otthonos érzést sugároznak. Az ide érkezőt a nap meleg sugarai csalogatják ki a strandokra, amelyek olyan szépek, mintha Isten alkotta volna őket. Emitt a forró fehér homokban, amott az apró kavicsban nyomot hagynak a lépések, és nehéz ellenállni az enyhén hullámzó csillogó tengernek. A romantikus kis hajócskák távolra visznek a nyüzsgéstől, a sziklák között csendre, nyugalomra találunk a rejtett intim öblöcskékben... ezek azok a pillanatok, amelyek annyira hiányoznak mindennapi életünkből. Ha a hegyvidék felfedezésére indulunk a sziget belsejében, hideg forrásvizek, magányos kis kápolnák és lélegzetelállító parti panoráma vár bennünket – hogy csak néhány gyönyörűséget említsünk, amit a szigeten nyaralók átélhetnek.

Mivel nyaralás közben jólesik a finom étel és ital is, kellemes időtöltésre vár Pigadia, a sziget fővárosa. A közkedvelt görög tavernák árnyékában, az esti órákban szórakozhatunk vagy akár táncolhatunk is. A nyüzsgő sétány a város legkedveltebb része, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a nagy öbölre, a kikötő természetes öblére és a színes halászbárkákra. Ne hagyjuk magunkat megtéveszteni, ha kedves vendéglátóink kalinihta-t (jó éjszakát) mondva elköszönnek, hiszen még mindig mozgalmas az éjszakai élet a számos bárokban, diszkókban, és ki tudja, nem csábít-e fürdésre a mindig kellemesen meleg tenger vize.

Az eldugott falvakban gazdag hagyományokkal és szokásokkal ismerkedhetünk meg. A helyieknek sikerült megőrizniük identitásukat, azt egyetlen hódító sem tudta megsemmisíteni. A lant és a tsamboune dallamára szóló régi dalok még ma is felcsendülnek, leggyakrabban esküvőkön és más ünnepségeken. A szigeten még tizenkét faluban élnek az ősi hagyományok: a kőházak, kézzel faragott fapadok, a helyi nők ünnepi viselete, népdalok, tánc és hímzések a helyiek mindennapi életének részé képezik. Mintha ezekben az álmodozó kis falvakban megállt volna az idő. A legészakabbra fekvő falu, Olympos, meglepő néprajzi háttérrel bír. A falut a bizánciak korában építették a környező tengerparti települések lakói, akik menedéket kerestek a kalózok támadásai elől. Mint valami amfiteátrum, úgy illeszkedik a meredek hegyoldal peremébe. Nehezen megközelíthető, távol fekszik a sziget többi részétől, így sikerült megmentenie hagyományait a feledéstől. A szélmalmok még ma is őrölnek, a falusi nyelvjárás bizánci és dór hangzású. A helyiek következetesen, büszkén és nyíltan ápolják hagyományaikat. A korszerű élet nehezen tör utat magának, a hagyománnyal való kapcsolat mindennapos.

Bárhol találkozunk is a helyiekkel, érezhetjük őszinte vendégszeretetüket. Kedvesen meginvitálnak körükbe, és kiváló angolsággal mesélnek arról, hogyan éltek egykor kivándorlóként a távoli Amerikában. Megragadó a szülőföldjükként szolgáló sziget iránti szeretetük, és akaratlanul is nosztalgikus emlékeket idéznek fel, amikor nagymama és nagypapa hasonló meséit ismétlik. A vendég barátként fog távozni közülük, és büszke lesz rá, hogy ő is mesélhet majd ezekről az emberekről.