A mi szolgáltatásunk
Szakmai tanácsadás jelentkezéskor és foglalás az ügyfél kívánsága szerint
Mint egyike a vezető utazásszervezőknek az Alpok-Adria térségben a Mediterrán irányába, mindegyik célhelyen megszervezzük az Önök számára azt is, amit a katalógus nem tartalmaz. Amennyiben abban nem találja azt a várost, vagy objektumot, amelyben szeretné nyaralását tölteni, vagy valami mást szeretne, részben vagy teljesen az Ön részére kialakított szolgáltatást, forduljon hozzánk és igyekezni fogunk eleget tenni az Ön kívánságának, a lehető legrövidebb időn belül.
VIP szolgáltatások
Mindazokat, akik valakit különösen el akarnak varázsolni a választott nyaralással, vagy akik egyetértenek velünk abban, hogy nekik is meg kell engedni maguknak valamit, minden bizonnyal lenyűgözi majd VIP szolgáltatásaink ajánlata. Minden utasnak, aki az Intelektával utazik, lehetősége van, hogy az utazás foglalásakor 50 € átalány személy/szolgáltatás befizetése ellenében kiválasztja az alábbi kiegészítő szolgáltatások bármelyikét: VIP lounge a JP Ljubljana vagy az ER Maribor repülőtéren, VIP ülőhely és menü a repülőn az odaúton, VIP ülőhely és menü a repülőn a visszaúton, Közvetlen VIP szállítás repülőtér-szálloda útvonalon, Közvetlen VIP szállítás szálloda-repülőtér útvonalon, VIP üdvözlő csomag a szállodai szobában, VIP romantikus vacsora és VIP félnapos idegenvezetés.
Csomagok kidolgozása és foglalása az Ön kívánsága szerint
Intelekta – a Mediterrán királynője természetesen nem csak a turisztikai csomagokat vásároló hagyományos vevők igényeit elégíti ki, hanem az egyedi, tapasztaltabb mediterrán-kedvelők igényeit is, akik a nyaralásukat időnként szívesen maguk tervezik meg és mindamellett meg akarják őrizni azt a biztonságot, amely a kapcsolódó utazási csomagok vásárlóinak garantálja az utazásszervező jó hírneve és az Európai Közösség jogszabályai. Látogassa meg honlapunkat, lépjen be a haladó kérdőívünkbe és hagyja magát elbűvölni.
Értesítés az indulásról
Minden jó nyaralás a gondtalan kiutazással kezdődik a repülőtérre. Ezért legkésőbb 5 nappal az indulás előtt a jelentkezéskor megadott címre illetve az illetékes utazási irodában, amelyet megnevezett, megkapja az értesítést az indulás pontos időpontjáról, és az egyéb adatokat az utazásról.
Segítség a repülőtereken
A Ljubljana, Maribor induló repülőtereken szinte mindig várni fogja Önt a kedves képviselőnk, amelynél átveheti az összes szükséges utazási dokumentumot. Ugyancsak segíteni fognak önnek a vámkezelés lebonyolításában, a bejelentkezésénél és a beszállásnál a repülőre.
Az idegenvezető füzetek
Minden nyaralási célpontra kiadtunk egy rövid kézikönyvet – kis idegenvezető füzetet, amely tartalmaz számos hasznos, általános és érdekes információt, amelyek hasznára lesznek a nyaralás során, de még később is. Ezek segítségével gyorsabban megismeri a helyet és könnyebben elfogadja az idegen kultúrát, hagyományokat és szokásokat. A turista kézikönyvet megrendelheti közvetlenül nálunk, de rendelkezésre állnak a meghatalmazott utazási irodák nagy részénél is, valamint a repülőtéren az indulás napján.
Elismert légitársaságok
Az Ön biztonsága a mi gondunk. A biztonsággal nem játszadozunk és a kárára nem takarékoskodunk. Ezért mindent megtettünk ennek érdekében és a legjobb légitársaságokat választottuk, amelyek biztosítják a pontosságot, a biztonságot és az utassal való törődést. A barátságos légi személyzet lehetővé teszi a kellemes repülést és jólétét.
Utazás a repülőtértől a kiválasztott szálláshelyig és üdvözlőital
Azonnal a megérkezést követően a nyaralás célhelyére, az úti okmányok ellenőrzését követően minden célhelyen várja önt a mi idegenforgalmi képviselőnk, akik kedvesen üdvözlik Önt és elkísérik a buszhoz, mikrobuszhoz, taxihoz …, amellyel elviszik a kiválasztott szállodáig. Tájékoztatják önt az üdvözlő fogadás helyéről és időpontjáról, és meghívják Önt egy üdvözlőitalra.
Információs mappák
A nyaralási napok könnyebb megszervezése érdekében a szálloda recepcióján szinte mindenhol találni fognak úgynevezett információs mappát. Az információs mappában számos hasznos információt fog találni, elsősorban információkat az Ön nyaralásának helyéről, a fakultatív kirándulási lehetőségekről, a mi képviselőink látogatási rendjéről és azok telefonszámáról, valamint a visszaút előtti napon a visszaútra vonatkozó információkat.
Élmények
Mivel az idegenben töltött nyaralások nem csak fürdőzésből és napozásból állnak, ezért nagy gondot fordítottunk a különféle élmények kínálatára. Minden üdülőhelyen összegyűjtöttük és kipróbáltuk az összes lehetséges, illetve az Ön érdeklődését esetleg felkeltő élményt. Kérdéseikkel forduljanak a szakmailag felkészült képviselőinkhez és tegyék gazdagabbá nyaralásuk napjait.
Gépkocsi bérlési lehetőség
Amennyiben olyan utas, aki szívesen indul felfedezésre saját szervezésében, a katalógusban szereplő minden célhelyen van lehetőség gépkocsi bérlésre. Ezt lefoglalhatja még otthon a külön árjegyzék szerint, a jelentkezéskor vagy a helyszínen, a képviselőnknél.
Motorcsónakok bérlésének lehetősége
Egyes úticélokon motorcsónak bérlésének lehetőségét is kínáljuk az utasoknak, amelyek egy bizonyos motorteljesítményig vizsga nélkül is vezethetők! A bérleti árak hasonlóak az autóbérlés áraihoz. Miért ne próbálná meg egyszer kicsit másképp eltölteni a nyaralását?
Intelekta képviselői
Szinte mindegyik nyaralási helyszínen rendelkezésre fog állni az Intelekta képviselője. Szinte minden nap meglátogatja Önöket a szálláshelyükön és tájékoztatja az általános tudnivalókról. Ők az Ön bizalmasai, valamilyen rejtett tartalék a háttérben. Amennyiben nincs rájuk szüksége, rendben van; amennyiben gondja van, vagy szüksége van egy titkos tippre, a legjobb tudásuk szerint segíteni fognak.
Minőség-ellenőrzés
Rendszeresen gondoskodunk a munkánk és a felkínált szolgáltatások minőségének ellenőrzéséről. Gyakran ellenőrizzük a kiválasztott célállomásokat és objektumokat, a fakultatív kirándulásokat és a saját alkalmazottainkat. Az átfogó minőségbiztosítással fenntartjuk azt, amit megdicsértek és javítunk azon, amit kifogásoltak. A kérdőívek, amelyeket évek során kiosztunk a nyaralás végén jelentős visszacsatolást képeznek.
24 órás ügyelet naponta
Annak érdekében, hogy gondtalan nyaralást biztosítsunk Önnek, az Intelektának van külön ügyeleti szolgálata, amely a nap minden pillanatában rendelkezésére áll. Amennyiben nehézségei adódnak, vagy megoldhatatlan problémái, amelyet nem tud a helyszínen megoldani képviselőnkkel, minket a nap 24 órájában felhívhat a +386 41 730 072 telefonszámon. Megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy segítsünk Önnek.